Amikor elkezdtem írni ezt a kis szösszenetet, úgy terveztem, beleírok még valamit, ami végül nem került bele az első fejezetbe. Amikor befejeztem, úgy gondoltam, úgy teljes, ahogy van. A többit pedig a fantáziára bíztam. De egy kedves olvasóm folytatást kért, és ez nekem sem volt ellenemre. Ezért úgy döntöttem, teljesítem a kívánságát. :D Elkészült a folytatás, amit mindkét rész rövidsége miatt egy fejezetként teszek fel. Viszont ahogy ezt írtam, rájöttem, hogy kell nekem még legalább egy-két fejezet a teljes kibontáshoz. Szóval ezzel a fejezettel még mindig nincs vége. Ezért úgy gondoltam, már nem a novellák között a helye, hanem külön oldalt érdemel. :D Remélem tetszeni fog! A folytatást tehát Fannynak köszönjétek. Jó olvasást!
Rómeó és Júlia újrajátszva
Nem mindennapi mozidélután
Rómeó és Júlia. Soha nem szerettem ezt a történetet! – gondolta Jacob, miközben a kanapé felé pillantott. – Ennél nyálasabb sztori még nem volt az irodalomban, és sokan még rajonganak is ezért a giccsért.
- Jake, gyere már! Kezdődik a film! – kiáltotta egy csengő hang.
A férfi arcára öröm ült ki, amikor meghallotta ezt a hangot, mint mindig. Kellemesen borzongató. Végigsimogatta Jake minden porcikáját, akár a selyem. Nem hallott még szebb hangot. De olyat se, ami több aggodalomra adott okot. Még mindig nem hitte el, hogy eltelt hét év azóta, hogy először megpillantotta élete értelmét. Az érzés, amit akkor elfogta, még mindig nem múlt el. Nem halványodott el, és soha nem is fog.
De a legfurcsább a megszólítás volt, amivel Renesmee illette. Jake… Nem Jake bácsi, még csak nem is Jacob. Jake. Mert hiába tűnik úgy, hogy ez a hét év nagyon gyorsan elröppent, vannak dolgok, amiket nem tud megszokni ebben az új helyzetben. A kis Nessie immáron felnőtt, és nem kezelhetik gyerekként. Ezt a lány ki is harcolja magának, így például amióta betöltötte hetedik életévét, mindenkit tegez. Ebből nem enged. Persze erre is van logikus magyarázata. Ügyelni kell a látszatra, és hogy nézne ki, ha egy tizenhét éves lány Jake bácsinak hívná őt?
Annak, hogy Nessie ilyen gyorsan felnőtt, megvoltak az előnyei. Végre nem kellett bújtatni az ismerősök elől, hiszen már nem nőtt rohamosan, mint eddig. Nagynénjei majd’ kibújtak a bőrükből, amikor először vihették el tűsarkút vásárolni. Nessie végre elkezdhette azt az utat, amit neki szánt a sors. De Jake pillanatnyilag ezeket az előnyöket nem érzékelte. Egyre csak ugyanazok a gondolatok peregtek az agyában: Hogyan mondja meg a lánynak, hogy szereti? Hogyan értesse meg vele, hogy ő jelenti az egész életét? Mi lesz, ha nem viszonozza az érzelmeit? A vallomása mindent tönkretehet, pedig ő nem tud nélküle létezni.
Minden kétsége ellenére azonban azt is tudta, hogy már nem sokáig halogathatja a vallomást. Renesmee már felnőtt nő, még akkor is, ha ezt az agya egyelőre még nem dolgozta fel. A teste azonban annál inkább. Több mint hét éve élt cölibátusban, és soha nem bánta, hogy ilyen nehéz út állt mögötte. Egyetlen percben sem gondolt arra, hogy bárki mással megosszon szerelmes perceket, bevésődését kivéve. Ez pedig egészen eddig a pillanatig abszurdnak tűnt. De most… Renesmee minden porcikájában nővé érett, a legszebbé, akit Jake valaha látott. És ő is csak férfi, az istenért!
- Jössz már? – kérdezte Renesmee türelmetlenül.
Jake nem tehetett mást, lassan a kanapéhoz sétált, ledobta magát a párnák közé, és felkészült élete talán leghosszabb másfél órájára. Az biztos, hogy nem fog tudni a filmre koncentrálni, miközben Ő itt ül mellette. Főleg így, hogy utálja a történetet. A hormonjai külön életet kezdtek élni, amikor a lány mellette volt, és hihetetlen erőfeszítésekbe került, hogy ezt nem hozta a lány tudomására. A gyomorgörcse nem akart múlni, ezért megpróbálta a gondolatait másfelé terelni.
- Fogsz sírni? – kérdezte kíváncsian a lánytól.
Nessie erre hatalmasat kacagott, mintha ez lett volna a legnagyobb őrültség, amit hallott.
- Hogyan sírhatnék rajta, amikor már kb. kétéves korom óta ismerem a végét? Elég időm volt feldolgozni a traumát, amit nyújt. Legalább négyszer olvastam már Shakespeare minden drámáját.
- De a Rómeó és Júliáról beszélünk! Nincs olyan nő, aki kibírná sírás nélkül!
- Én különleges vagyok – válaszolta büszkén Nessie miközben benyomta a Play gombot a távirányítón. – Most is csak azért nézem, mert Anya ragaszkodott hozzá – forgatta meg a szemeit, mintha ennél unalmasabb dolgot még soha nem kért volna tőle Bella.
- Igen, valóban az vagy. Különleges… – suttogta halkan Jake, és maga elé meredt, mint aki mélyen a gondolataiba merült.
Nessie hallotta, amit suttogott, és nagyon jól esett neki. Anélkül, hogy Jake észrevette volna, oldalra sandított, hogy lássa a fiú arcát. Az övé elpirult, efelől semmi kétsége sem volt. Úgy tűnt, valamiért ideges. Nem mérgesen, hanem úgy, mintha valami aggasztaná. Üveges tekintettel meredt a képernyőre, mintha nem is tudná, mi történik körülötte. Hogy lehet, hogy nem veszi észre, hogy már rég nem a bácsikájaként néz rá? Most is, hogy itt ül, alig bírja ki, hogy titkon ne érjen hozzá a férfihez. De persze tudta, hogy nem lehet semmi esélye nála. Jake persze imádta, de hogyan is tekinthetne rá nőként, amikor nemrég még ő pelenkázta? Nem, erre nem is akart gondolni se! Visszafordította fejét a film felé. Már túl voltak a főcímen és a prológus felén.
Jacob gondolatai is e körül a téma körül forogtak, de persze Nessie ezt nem sejthette. Kölcsönösen szerették egymást, de egyikük sem merte ezt bevallani a másiknak. Mindketten próbáltak a filmre koncentrálni, és a szerelemre nem gondolva figyelemmel kísérni a valaha született legromantikusabb történetet. Lehetetlen feladat. Akarva-akaratlanul egymásra pillantottak néha, de arra gondosan ügyeltek, hogy ezt a másik ne vegye észre.
Jake idegességében a lábát rángatta, fel-le járt, míg végül a térdük összeért. Ez volt az a pillanat, amikor először néztek igazán egymásra a film alatt. Addig sikerült elkerülniük, hogy a másik észrevegye, hogy nem a film az, ami leköti őket. Különleges, döntő pillanat volt mindkettejük életében. A tekintetük egymásba olvadt, és a világ mintha megszűnt volna létezni körülöttük.
Azt sem hallották, ahogy a háttérben a kórus zengi, zengi a dalt, ami akár róluk is szólhatott volna.
„Immár szeretik egymást mind a ketten,
Rokon-szemükbe lobbadoz a láng.
De a fiú a harctól visszaretten,
És szörnyű gát ijesztgeti a lányt.”
- William Shakespeare: Rómeó és Júlia - 1. felvonás, 5. szín
***************************************************************************
De lehet egy pillanat akármilyen gyönyörű és meghatározó, ahogy a nevéből következik, előbb-utóbb vége szakad. Ez sem volt kivétel, és ezt hőseink elég keserűen tapasztalták meg.
- Most megmondom neki! Nem lesz ennél jobb lehetőségem. Nincs itt egyik Cullen sem, sőt a házban is csak kevesen. Bella és Edward a saját kis fészkükben vannak, inkább nem is akarok rá gondolni, mit csinálnak. Jasper és Emmett vadászni mentek, Alice pedig vásárolni. Esme pedig elkísérte a doktort a kórházba. Most vagy soha!
Jake már épp szóra nyitotta volna a száját, amikor lépteket hallottak. Persze már az is csoda volt, hogy egyáltalán meghallották, hiszen Rosalie olyan halkan közeledett, ahogy csak tudott. Rose határozottan visszautasította a vásárlás lehetőségét, amikor Alice elhívta. Mártírként vállalta magára a gardedám szerepét, és úgy tűnik, komolyan is vette a feladatát. Próbált rajtuk ütni, de nem sikerült neki. Semmi illetlent nem találhatott abban, amit látott.
- Ezzel a korccsal mozizol? – kérdezte undorodó hangon. – Nem gond, ha csatlakozom?
De még mielőtt bárki válaszolhatott volna a költőinek szánt kérdésre, lehuppant Renesmee és Jacob közé a kanapéra. Úgy tűnik, annyira azért mégsem undorodott a „korcstól”, hogy ne áldozta fel magát a szent cél érdekében. Hiszen nem volt kérdéses, hogy miért jött. Csak az volt a célja, hogy megakadályozza, hogy Jake bevallhassa, mit érez. Hét év sem volt elég neki, hogy feldolgozza a tényt: őket egymásnak szánta a sors.
- Én is örülök neked, Barbie! De biztos, hogy neked nem kéne mondjuk körmöt lakkozni?
- Csak ennyi telik tőled? – nevetett Rose, és megpróbált úgy tenni, mintha Jake ott sem lenne. Átkarolta Nessie vállát, és kíváncsian fürkészte az arcát. Nem tetszett neki, amit látott. Csalódottság volt a szemében.
- Na jó, te akartad! – folytatta a szópárbajt a férfi, és most az egyszer némi örömét is lelte Rose jelenlétében. Legalább egy pillanatra sikerült elfelejtenie minden problémáját. Egy másodpercre újra az a fiú lehetett, aki egykor, amikor Nessie még baba volt. Megint az volt a legnagyobb kihívás, hogy megviccelje a szőke vérszívót, és nem az, hogy meghódítsa élete értelmének szívét. - Miért nincs a szőke nők fején rendszámtábla?
Rose úgy tett, mintha nem is hallotta volna, amit kérdezett.
- Mert ötven köbcenti alatt nem kötelező – kacagott Jake az elmúlt pár órában most először őszintén.
- Hé, megy a film! – szólalt meg végül Nessie, mert ő mindkettejüket szerette. Nem engedhette, hogy tovább civakodjanak! Végül, miután csönd lett, bezárkózott a saját kis burkába. Kizárta a külvilágot, főként a nagynénjét.
A film hátralevő része mindannyiuk számára szörnyen telt. Az idő vánszorgott, mintha ez a darab nem pár napot ölelne fel, hanem minimum egy örökkévalóságot.
Nem hagyhatom, hogy ez a dög rámásszon az én kicsikémre! Nem való hozzá! Ő ennél sokkal jobbat érdemel. Keresnie kell valahol egy jóképű fiatalembert, aki kiüti a nyeregből a korcsot. Legyen magas, erős, lehetőleg sötét hajú, mint az én Emmettem. Intelligens és határozott. De a legfontosabb, hogy szeresse a lányt. Ha kell, ő maga változtatja át, de Renesmee nem lehet együtt pont vele.
Így törte a fejét Rosalie, és próbálta végigpörgetni a fejében az összes férfi arcot, amit eddig látott. Arra nem is gondolt, hogy kétségtelenül van valaki az ismeretségéből, akire ez a leírás tökéletesen illett: Jacob Black.
Meg kell neki mondanom. Amilyen hamar csak lehet. Nem bírom ezt tovább! Az előbb is majdnem megcsókoltam. Olyan volt, mintha egy mágnes húzott volna felé. Ha nem lép be Rosalie… Ki tudja mit csináltam volna? Lehet, hogy egy csókkal mindent tönkre tettem volna! Hiszen ő valószínűleg a bácsikájaként, vagy legalábbis barátként gondol rám.
Jacob most is magát kínozta a gondolataival, mint az utóbbi időben mindig. Kísértette a múlt, amitől nem tudott szabadulni. Ha csak most ismerné meg a lányt, könnyebb lenne. De gyakorlatilag ő volt a második apja! Milyen morbid gondolatnak tartaná a lány, hogy szerelmet érezzen iránta. A bűntudat és a kétségbeesés még Jacob vidám természetén is úrrá tudott lenni, most először igazán eddigi életében. Egy érzelmet nem tudott csak elnyomni: a szerelmet.
Renesmee gondolatai is kettejük furcsa kapcsolata körül forgott.
Az előbb csak én éreztem azt a furcsa bizsergést? Ahogy rám nézett, mintha… Mintha meg akart volna csókolni. De az nem lehet. Vagy mégis? Jaj, miért olyan nehéz minden az életben? Rómeó és Júlia bezzeg nem sokat teketóriáztak. Lehet neki is ezt kéne tenni. Mi lenne, ha egyszerűen csak odasétálna hozzá és megcsókolná? Nem játszhatják ezt az örökkévalóságig!
Amikor az utolsó mondat is elhangzott, egyszerre hárman pattantak fel a kanapéról. Mind érezték, hogy a szituáció kissé kínos, és egyszerre kezdtek magyarázkodásba:
- Nekem most fel kell hívnom valakit – kezdte Rose.
- Én még elolvasnám a drámát, mert valamit nem értek – füllentette pirulva Nessie, és remélte, hogy nem túl nyilvánvaló, hogy hazudik. Hiszen négyszeri olvasás után nincs olyasmi, amit ne értett volna meg. Fejből tudná idézni bármelyik színt!
- Rám pedig vár a járőrözés! – próbált lazának tűnni Jake, és már indult is az ajtó felé.
De mielőtt elérte volna az áhított célt, egy apró, fekete hajú lény szökdécselt be a házba, és először úgy tűnt, mintha nem érzékelné a ház légkörét. De Alice-nek elég volt ránéznie Jacobra és Nessie-re, és rögtön tudta, mi történhetett. Szívügyekben ő a nyerő!
Azért a biztonság kedvéért megpróbálta adni a hülyét, és csengő hangon feltette a kérdést, amit senki sem akart hallani:
- Hát itt meg mi történt?
A többiek arcát látva Alice alig tudta visszafojtani a kacagást, ami készült feltörni belőle. Mindhárman úgy csináltak, mintha eltitkolhatnák, mi zajlott éppen az előbb.
- Mi csak megnéztük a Rómeó és Júliát, ahogy Anya kérte – nyögte ki végül Nessie, aztán gyorsan fel is szaladt az emeletre.
- Hárman, együtt? – kíváncsiskodott még mindig a család jósa.
- Nem tartasz bennünket képesnek rá, hogy kibírjuk egymás társaságát két röpke órán keresztül? – kérdezett vissza Rose dühösen. Legjobb védekezés a támadás! – gondolta.
- És, tetszett? – kínozta őket tovább a fekete rém, ahogy magában Jake épp elnevezte.
- Miért ne élveztük volna? – folytatta a taktikáját a szőkeség, és a párbeszéd már kezdett „kérdésre kérdés a válasz” játékká alakulni.
Alice vagy ezer okot tudott volna felsorolni, de úgy döntött, elég, ha egyre tesz utalást. Mélyet szippantott a levegőbe, és undorodva felhúzta az orrát. Jacob szagát egyébként már megszokta, amennyit mostanában itt tartózkodott, nem is lehetett volna másképp. Rosalie azonban soha nem mulasztott el megjegyzést tenni a bűzre.
Úgy tűnik értette a célzást, de nem kívánt rá reagálni. Felségesen hátradobta szőke hajzuhatagát, majd kivonult a garázsba.
Alice ekkor vidáman Jake felé fordult, de mielőtt bármit szólhatott volna hozzá, a férfi kiszáguldott az erdőbe. Ez már sok volt neki. Nem is sejtette, hogy ezután Alice-nek olyan látomása volt, ami őt is érdekelte volna.
FOLYT. KÖV. |