Életem legjobb és egyben legrosszabb karácsonyára készültem. Hiszen hogyan is lehetne boldogtalan a karácsony, ha életem szerelme és életem legnagyobb kincse velem vannak? Ez volt az első közös karácsonyom Edwarddal, Renesmee-vel és az új családommal. Minden pillanatban éreztem Edward karját a derekamon, és láttam a képeket, amiket a lányom küld nekem különleges képességével.
Lányom. Még most is furcsa ezt kimondani, pedig olyan, mintha mindig velem lett volna. Már el sem tudok képzelni egy olyan világot, ahol ő nem létezik. Mindenki létét megtölti melegséggel, szeretettel és élettel.
Másrészről viszont, a karácsonyi készülődés még emberi életemben is idegesített. Képzeljétek most el ezt egy felpörgött Alice-szel, és azzal a ténnyel, hogy aludni sem tudok, tehát még éjszakánként sem menekülhetek.
Alice már egy teljes hónapja a karácsonyi ünnepséget tervezgeti. Girlandokat vásárol, és mindenféle gyertyákat meg égőket, nem is beszélve az ajándékokról. Azt persze nem hajlandó elárulni, hogy mit kapok tőle. A meglepetés a fontos. – Ez Alice alapelve.
Attól félek megint túllőtt a célon. Edward tudja, mit kapok (Alice nem is tudná eltitkolni előle, hála Edward képességének), de ő sem mondja meg. Hát igen, ilyen, ha az ember élete párja talpig úriember.
December 24-én este Renesmee-t alig tudtuk lefektetni. Hiába vetettünk be minden praktikát, amit ilyenkor lehet: hogy a Mikulás csak azoknak hoz ajándékot, akik alszanak és hasonlók, nála ez nem használt. Próbálta elhitetni, hogy már nem hisz a Télapóban, hogy felnőttebbnek tűnjön. De bármilyen hamar nőtt is, bármennyivel érettebb volt is a koránál, a szíve mélyén még most is gyerek.
Amikor végül mégis elaludt, nem tudtam elszakadni a látványtól. Csakúgy, mint sok másik éjjel, most is az ágya fölött álltam, és néztem, ahogy álmodik. Olyan nyugodt volt, és annyira szép. Egyszerre láttam benne azokat, akiket a legjobban szeretek. Edward és én egyesültünk benne, de felfedeztem benne Charlie-t is. És bár tudom, hogy ez lehetetlen, mert nem vérrokonok, de láttam rajta Esme szeretetteljes vonásait, Rosalie szépségét és Alice törékeny kecsességét. Ehhez a gyönyörű látványhoz, csak egy másik kép volt hasonlítható: Edward.
És amint megjelent a gondolataimban az a mézszínű szempár, már ott is állt mögöttem, és hátulról átölelt. Néhány percig együtt néztük, ahogy Renesmee alszik. Edward a fülembe suttogva mesélt lányunk álmairól, és rájöttem, akárhányszor élem át ezt a jelenetet (mert már sokszor előfordult), sohasem fogom megszokni. Ha lenne szívem, most olyan hangosan dörömbölne, ahogy csak tud, és az érzelmeim mélysége könnyeket csalna a szemembe. Annyi megpróbáltatás és harc után itt állok a két számomra legkedvesebb élőlénnyel, és maradéktalanul boldog vagyok.
Ilyen gondolatok jártak a fejemben, amikor a hajnal első sugarai betörtek az ablakon. Karácsony volt. Edward ekkor hátulról elém nyújtott egy dobozt, és szerelmesen a fülembe súgta:
- Boldog karácsonyt! – A lehelete csiklandozott, és ettől borzongás futott végig rajtam. Éreztem, hogy elmosolyodik. Na, ez sem fog megváltozni soha. – Ez persze csak az ajándékod egyik fele, a nagyobbikat este kapod meg.
Bontogatni kezdtem, és amikor a csomagolópapírt téptem le, átfutott a fejemen egy régi emlék. Ugyanebben a házban történt, de mintha már évezredek teltek volna el azóta. Még most is láttam, ahogy Jasperen úrrá lesz a szomja, és érzem, ahogy az üvegszilánkok a karomba fúródnak. De arra is emlékeztem, hogy ez az érzés semmi nem volt ahhoz képest, amit az utána következő néhány hónapban éreztem.
De tudtam, hogy a mai nap nem a szomorúságé, és gyorsan elhessegettem az előbbi képeket, és a jelenre koncentráltam. A csomagolópapír alól egy zenedoboz bukkant elő. Egy csodálatosan kidolgozott, gyönyörű darab. De a legszebb az volt, amikor kinyitottam. A fülemben felcsendült a jól ismert dallam, a saját altatódalom. Akárhányszor hallom, mindig átjár a szeretet, a szerelem, a szenvedély, a ragaszkodás és a melegség végigterjed az összes tagomban. Persze képletesen, hiszen ez egy vámpírnál nem lehetséges.
De ha az altató nem lett volna elég, a kis dobozka közepén három alak forgott körbe-körbe a zene ritmusára. Az ÉN családom. Egymást átölelve álldogáltunk Edwarddal. Szerelmem arcán a szokásos mosoly ült, amit úgy imádok. Előttünk pedig ott volt a mi kis csodánk, a lányunk, Renesmee. Egyik kezében egy plüss oroszlánt, a másikban pedig egy plüss bárányt szorongatott.
Ha tudtam volna sírni, most garantáltan potyogtak volna a könnyeim. De mivel nem tudtam, csak megfordultam, és egy csókkal fejeztem ki, amit szavakkal nem lehetett. A csókunkban egyszerre volt szenvedély és hihetetlen gyengédség. Nem tudom, meddig tarthatott, de úgy éreztem, órák teltek el, amíg ajkaink egymást kényeztették. Amikor végül mégis elhúzódtunk egymástól, elérkezettnek láttam az időt, hogy Edward megkapja az ajándékát tőlem.
- Akkor most jöjjön az én meglepetésem neked. Tiéd egy teljes nap. A mai. Sokat gyakoroltam, szóval azt hiszem, sikerülni fog – Edward kíváncsian nézett rám, és örültem, hogy én vagyok az egyetlen, akinek lehetnek titkai előtte. Csak az én ajándékom lehet meglepetés számára.
Miközben ezt végiggondoltam, kutakodni kezdtem a fejemben, a pajzsom forrása után. A pajzsom harcolt, hogy megvédjem, de már majdnem egy év eltelt az első próbálkozásaim óta, és azóta sok tekintetben erősebb lettem. Többször próbálkoztunk Edwarddal, hogy néhány percnél tovább távol tartsam magamtól, de nem sokszor sikerült. Valami mindig elvonta a figyelmem, vagy egyszerűen csak elfáradtam. De Edward nem tudhatta, hogy egy ideje egyedül is gyakoroltam, hogy ma teljesíthessem az ő legnagyobb kívánságát.
Néhány másodperces küzdelem után sikerült a pajzsomat felemelnem, és tudtam, hogy már menni fog. Ilyen messzinek még sosem éreztem.
Edward végig értetlenül nézett, várva, hogy mi lesz az ajándéka. Persze karácsony előtt többször elmondta, hogy ő már rég megkapta a legnagyobb ajándékokat tőlem: először a szerelmemet, aztán Renesmee-t.
Aztán egyszer csak észrevette a változást, csodálatos fény kezdett csillogni a szemében és az egész arcán megjelent valami földöntúli gyönyör. Én csak egy dologra tudtam gondolni, tudva, hogy ő is hallja: Szeretlek. |