A s�lyom t�rt�nete
A legszomor�bb nap


Azon az �jen �jra r�m�lma volt. Megint ugyanaz. A bouvines-i s�k k�zep�n �llt, k�r�l�tte mindenki harcolt. Olyan hangzavar volt k�r�l�tte, hogy n�ha m�r-m�r �gy �rezte, megs�ket�l. Kardok suhog�sa, �s a hang, ahogyan �t�tik a p�nc�lokat; pajzsok hasad�sa �s l�ndzs�k t�r�se. Ha ez m�g nem lett volna el�g, a leveg�ben ezer �s ezer ny�l s�v�tett Ian fel�. A f�jdalom �s szenved�s hangja azonban az �sszes t�bbin�l er�sebb volt. Nem volt olyan perc, amikor Ian ne hallott volna jajvesz�kel�st vagy s�r�st valahonnan. Sok harcost�rsa sebes�lten hevert mellette, voltak, akiknek m�r csak a holttest�t l�thatta. Akik m�g b�rt�k, �let�ket vakmer�n kock�ztatva v�vtak az ellens�ggel, ki l�h�tr�l, ki pedig k�zelharcban. Az �j�szok is megtett�k a maguk�t, �s egy pillanatra sem hagyt�k abba a nyilak kil�v�s�t.

Ian pedig csak �llt ott, mint akit megdermesztettek, �s nem tudott mozdulni. K�ptelen volt b�rmilyen mozdulatra, csak �llt, �s n�zte, ahogy a t�bbiek harcolnak. Nem �rtette, mi van vele. Azt�n egyszer csak szir�n�k hangj�t hallotta. A szir�n�z�s �s a csata hangja egym�ssal keveredett, de Ian m�g hallott egy m�sik hangot is. A l�gy n�i susog�s a leggy�ny�r�bb dallam volt, ami valaha a f�l�be jutott, de most ez is szomor�an �s k�ny�rg�n sz�lt: - Gyere vissza! V�rok r�d.

Ekkor Ian hirtelen felriadt, �s csak ekkor tudatosult benne, hogy mindv�gig az �gy�ban fek�dt, �s ez az eg�sz csak �lom volt. A csata borzalmait nem tudta csak �gy elfelejteni. Mellkasa sebesen emelkedett fel- �s le, sz�ve pedig olyan gyors ritmusban dobogott, mint annak idej�n, amikor t�nyleg a harc r�szese volt. Idegess�g�nek oka m�gsem ez volt, hanem a halk n�i hang.

M�r t�bb mint egy �v telt el az �ta a nap �ta, hogy �lete megv�ltozott. Az�ta, hogy bar�taival egy�tt le�ltek egy k�z�s j�t�kra. Csak egy k�nnyed d�lut�ni programnak sz�nt�k, de �let�k legnagyobb kalandja lett. Az �let�v� v�lt a k�z�pkor, hiszen ott megtal�lt mindent, amire sz�ks�ge lehetett. Csal�dot, bar�tokat, elismer�st, boldogs�got, mert meglelte a sz�m�ra legfontosabbat: a szerelmet. M�r tudta, hogy a sors akarta ezt �gy. Nem volt v�letlen, hogy visszarep�ltek 1214-be, ez m�r el�re meg volt �rva. Eg�sz �let�ben v�gzetszer�en vonz�dott a t�rt�nelemhez, f�leg a k�z�pkorhoz, nem is sejtve, hogy egyszer ott leli meg az otthon�t. A Montmayeur csal�d t�rt�net�t v�lasztotta disszert�ci�ja t�m�j�ul, an�lk�l, hogy tudta volna, egyszer � volt ennek a csal�dnak a legelismertebb tagja. Els� l�t�sra beleszeretett egy Isabeau de Montmayeur-t �br�zol� k�pbe, �s soha nem gondolta, hogy egyszer a karjaiban tarthatja a l�nyt, hogy megcs�kolhatja, �s hitves�nek nevezheti.

Mindazon�ltal �gy t�rt�nt, �s ak�rh�nyszor erre gondolt, a hideg futkosott a h�t�n, �s olyan szomor�s�g �nt�tte el a sz�v�t, mint soha azel�tt. V�gre megtal�lta a hely�t a vil�gban, a helyet, amit neki sz�ntak, �s p�r h�nap m�lt�n kiszak�tott�k onnan. Soha t�bbet nem l�thatja Ch�tel- Argent kast�ly�t, bar�tait, Etienne de Sancerr�t �s Henri de Grandpr�t, �s Guillaume de Ponthieu-t sem, aki annak idej�n a testv�r�v� fogadta. De ami a legjobban k�nozta, hogy soha t�bbet nem �rintheti meg azokat az aranysz�ke f�rt�ket, �s nem �lelheti meg, akit a legjobban szeret a vil�gon: Isabeau-t. Folyamatosan az � neve csengett a f�l�ben. Hi�ba utazott t�voli orsz�gokba, hi�ba ker�lte el Franciaorsz�got, a szomor�s�g �s a rem�nytelens�g mindenhov� k�vette.

Hirtelen felpattant az �gyb�l, hogy kavarg� gondolatait megzabol�zza, de amint a napt�rat megpillantotta, r�gt�n le kellett �lnie. Nem gondolt r�, hogy ekkora sokk �rheti, nagyobb, mint �lm�ban.

De a d�tum minden f�jdalmat fel�lm�lt, �s kiszak�tott egy darabot Ian am�gy is megt�p�zott sz�v�b�l. Pontosan egy �ve vette feles�g�l Isabeau-t!